Aeotec Water Sensor 7 Pro
A kompakt dizájnja révén szinte bárhol elhelyezhető Aeotec Water Sensor 7 a víz által okozott károktól véd. Kis mennyiségű folyadékot is érzékel, ami származhat akár a vízvezeték szivárgásából is. A 1,5 méteres vezetéken keresztül az elektróda nehezen hozzáférhető helyekre is elhelyeztető. Az eszköz Z-Wave 700-as chippel szerelt.
Tipp: használd a kiépítéskalkulátort, hogy megtudd, mennyibe kerülne egy teljes rendszer kulcsrakész megvalósítása!
Sokan sokféleképpen védik otthonukat: füstérzékelőkkel, zárakkal, különböző biztonsági rendszerekkel. De a víz által okozott veszélyhelyzetet a legtöbben alábecsülik. A kompakt dizájnja révén szinte bárhol elhelyezhető Aeotec Water Sensor 7 a víz által okozott károktól véd. Kis mennyiségű folyadékot is érzékel, ami származhat akár a vízvezeték szivárgásából is. A víz érzékelése helyett képes annak hiányát is jelezni, így két féle feladatkörre is használható az eszköz, csupán az automatizmus dönti el a felhasználás módját. A 1,5 méteres vezetéken keresztül az elektróda nehezen hozzáférhető helyekre is elhelyeztető. Emellett az eszköz (a Pro változat) képes mérni a levegő páratartalmát és hőmérsékletét is. Ennek a vízérzékelőnek a Z-Wave 700 chip látja el a kommunikációs feladatait, így az elemélettartam és a hatótávolság is megnőtt az előd modellhez képest.
Sokan sokféleképpen védik otthonukat: füstérzékelőkkel, zárakkal, különböző biztonsági rendszerekkel. De a víz által okozott veszélyhelyzetet a legtöbben alábecsülik. A kompakt dizájnja révén szinte bárhol elhelyezhető Aeotec Water Sensor 7 a víz által okozott károktól véd. Kis mennyiségű folyadékot is érzékel, ami származhat akár a vízvezeték szivárgásából is. A víz érzékelése helyett képes annak hiányát is jelezni, így két féle feladatkörre is használható az eszköz, csupán az automatizmus dönti el a felhasználás módját. A 1,5 méteres vezetéken keresztül az elektróda nehezen hozzáférhető helyekre is elhelyeztető. Emellett az eszköz (a Pro változat) képes mérni a levegő páratartalmát és hőmérsékletét is. Ennek a vízérzékelőnek a Z-Wave 700 chip látja el a kommunikációs feladatait, így az elemélettartam és a hatótávolság is megnőtt az előd modellhez képest.
Főbb tulajdonságok:
- Vízérzékelő, hőmérő, pára mérő
- 0,5 mm-es folyadékmennyiséget is érzékel
- Kompakt méret
- 1,5 m szonda
Műszaki adatok:
- Tápellátás: 1/2 AA elem/akku
- Üzemi hőmérséklet: 0–40°C
- Kommunikáció: Z-Wave 700
- Méretek: 70 × 18 × 19,6 mm
A termék weboldala: link...
Angol nyelvű kézikönyv: link...
Z-Wave Long Range 2026-ban [2026-09-03 06:00:00]
Aeotec Water Sensor 8 – több mint egyszerű vízszivárgás-érzékelő [2026-06-16 09:24:54]
Aeotec Door Window Sensor 8 – nyitásérzékelő, ami hőmérsékletet és páratartalmat is figyel [2026-04-08 08:00:00]
Aeotec Water Sensor 7 vs 7 Pro – mikor melyiket érdemes választani? [2026-04-06 08:33:23]
Aeotec Water Sensor 8 – vízérzékelő, ami a penészt is megelőzi [2026-03-09 08:20:14]
Az okosotthon új szíve: Aeotec Smart Home Hub 2 [2025-09-09 13:30:00]
Ha komolyabb fogyasztót kell kapcsolni – Aeotec Heavy Duty Switch (40A) [2025-08-07 08:00:00]
Aeotec Z-Stick 10 Pro – firmware-frissítés érkezett (V7.23.2) [2025-06-10 15:00:00]
Okosotthon az Aeotec szerint [2024-08-16 16:54:25]
40A-es relé akár kültérre is – most 65% kedvezménnyel! [2024-06-28 13:18:50]
Újdonság – Aeotec Trisensor 8 [2024-05-30 15:30:01]
Aeotec Z-Stick 7 – firmware-frissítés érkezett [2024-03-15 08:45:45]
Fényerőszabályzós kapcsoló Zigbee változatban is [2023-10-07 22:34:18]
Zigbee-s relé szerelvénydobozba [2023-09-15 10:06:13]
Aeotec újdonságok Z-Wave 800 alapon [2023-09-07 15:21:08]
Fogyasztásmérés akár 200 Amperig [2023-05-10 10:34:15]
SmartThings Edge driverek Heatit termosztátokhoz [2023-01-08 07:00:00]
Takarékossági tipp: radiátoros központi fűtés okosítása [2022-09-10 13:25:58]
Itt a tavasz, nyílnak az ablakok – nyitásérzékelőből simát vagy Pro-t adhatok? [2022-03-23 15:45:00]
Zigbee radiátortermosztát a Popp kínálatában! [2022-03-12 12:00:00]
Aeotec Smart Home Hub + SmartWise eszközök [2022-02-23 15:00:00]
Aeotec Smart Home Hub + Sonoff eszközök [2022-02-16 15:00:00]
Várható áremelkedés az Aeotec termékeknél (is) [2022-01-25 09:13:25]
Újdonságok az Aeotectől [2021-11-23 14:29:49]
IKEA TRÅDFRI + SmartThings, avagy okosotthon olcsón (teszt)? [2021-11-15 17:01:10]
Bírd szóra SmartThings központodat! [2021-09-09 10:58:47]
SmartThings app újratöltve [2021-06-25 09:40:23]
Barátságos riasztó az Aeotectől [2021-05-27 11:14:36]
Hogy még megfizethetőbb legyen: Zigbee-s eszközök az Aeotec-től [2021-05-03 14:21:32]
Az okosotthon őrszeme: Aeotec Cam 360 [2021-04-14 14:08:23]
A „legsmartabb dolog”: a vezérlőközpont [2021-04-06 11:44:52]
Az Aeotec átvette a SmartThings hardvert a Samsungtól! [2021-03-30 14:49:33]
Mik azok a modulok, és mire jók egyáltalán? [2021-02-03 20:21:26]
Csak egy érintés, simítás. Vagy több [2020-11-11 09:53:05]
Új Aeotec eszközök Z-Wave 700-zal [2020-09-13 14:17:36]
Aeotec Range Extender 7: Z-Wave hatótávnövelés mesterfokon [2020-05-16 12:53:34]
Aeotec radiátor termosztát: fűtés intelligens módon [2020-01-06 22:26:47]
Z-Wave S2: a biztonság új szintje [2019-03-10 20:04:17]
Aeotec TriSensor: az érzékelő, amely kötelező eleme minden okosotthonnak [2019-02-04 17:54:38]
Legyen okosotthonod része a LED-csík! [2017-06-30 16:16:35]
Így okosítsd motoros garázskapud [2016-10-13 14:26:21]
Z-Wave-es újdonságok a 2016-os IFA kiállításon [2016-10-02 13:45:00]
Heltun High Load Switch 1CH
Heltun High Load Switch 1CH
- max. 16A terhelés
- relé vagy termosztát
- fogyasztásmérés
- 2 kapcsolóbemenet
- Z-Wave 800 LR
A Heltun High Load Switch 1CH egy max. 16A terhelhetőségű Z-Wave-es relé, de termosztátként is párosítható. Két kapcsoló- és egy hőszenzor-bemenettel, valamint fogyasztásmérő funkcióval is rendelkezik.
Aeotec Door and Window Sensor 8
Aeotec Door and Window Sensor 8
- Z-Wave 800, LR
- elemes és USB működés
- vékony kialakítás
- nagy hatótávolság
Az Aeotec Door Window Sensor 8 egy Z-Wave 800-as, Long Range-képes nyitásérzékelő, amely a klasszikus mágneses kontaktus mellett dőlésérzékelőt, hőmérséklet- és páratartalom-mérést is tartalmaz – mindezt egyetlen kompakt, könnyen telepíthető eszközben.
Heatit Z-DIN 616 (6×16A)
Heatit Z-DIN 616 (6×16A)
- 6 darab relé
- max. 6×16A
- 6 digitális bemenet
- S2 titkosítás
- DIN-sínre szerelhető
A Heatit Z-DIN 616 egy DIN-sínre szerelhető, 6 darab relét és 6 digitális bemenetet tartalmazó eszköz Z-Wave 500-as chippel. Mind a 6 relé egyen- és váltóáram kapcsolására is alkalmas akár 16A-ig. 6 bemenetére száraz kontaktust adó érzékelők köthetőek, és ezek jelzései a Z-Wave vezérlőközpontunkban előre...
NUKI Smart Lock Ultra
NUKI Smart Lock Ultra
- tölthető akku
- saját zárbetéttel
- WiFi, Bluetooth, Thread
- okosotthon-integráció
A NUKI zárak 2025-ös generációjába tartozó WiFi+Bluetoot+Thread zárja Matter-kompatibilitással (és local API-val) az okosotthonhoz történő illeszthetőség érdekében. Saját zárbetéttel használható, amit kapunk is az Ultra mellé.
Fibaro The Button (black)
Fibaro The Button (black)
- 7 funkció
- Kis méret
- Akár 2 év működési idő
- 8 színben kapható
A Fibaro The Button egy kompakt, elemes, távvezérlő nyomógomb. Okosotthon-központokhoz párosított eszközöket tudunk vele vezérelni, vagy előre leprogramozott folyamatokat aktiválni. A nyomógomb 1–5 kattintást tud megkülönböztetni, vagy a nyomva tartását, illetve a felengedését észlelni. „Pánik...
Fakro Chain Motor (ZWS230)
Fakro Chain Motor (ZWS230)
- alacsony fogyasztás
- láncos mechanika
- egyszerű telepíthetőség
- nagy tolóerő
- Z-Wave
Ez a Z-Wave-es láncos ablaknyitó motor elsősorban (tető)ablakok távvezérelt nyitására/zárására készült. A motort tartalmazó rész az ablak keretére, a lánc vége pedig a nyíló ablakszárnyra rögzítendő. 230V-os áramforrással működik.
Nabu Casa Home Assistant Connect ZWA-2
Nabu Casa Home Assistant Connect ZWA-2
- Z-Wave Long Range is
- OTA frissíthető
- érzékeny antenna
- stabil hálózat
A Home Assistant Connect ZWA‑2 egy professzionális Z‑Wave USB-adapter, amelyet kifejezetten a Home Assistant rendszerhez fejlesztettek. A legújabb Z‑Wave 800-as chipet használja, támogatja a Z‑Wave Long Range technológiát, és plug&play módon telepíthető.
Aeotec WallMote Quad
Aeotec WallMote Quad
- Z-Wave 500
- 4 érintőgomb
- 8-féle funkció
- rezgés funkció
- LED fény
Az Aeotec WallMote Quad egy falra is szerelhető távirányító, 4 programozható érintőgombbal. Mágneses rögzítésének köszönhetően egyetlen mozdulattal levehetjük helyéről.
Popp 433 Bridge
Popp 433 Bridge
- könnyen telepíthető
- RF 433 MHz
- csak fix kódos eszközökhöz
A POPP 433 Bridge segítségével POPP-központú okosotthon-rendszeredbe integrálhatod a 433 MHz-es frekvenciát használó eszközeidet is (pl.: redőnyvezérlők garázskapu nyitók, riasztók stb.).
MCO Home Multiple Sensor A2
MCO Home Multiple Sensor A2
- Z-Wave 800
- hőmérsékletmérés
- páratartalom-mérés
- CO2, PM2.5, VOC mérése
Falra szerelhető, Z-Wave 800-as légminőségszenzor. Egyetlen készülékben ötvözi a CO₂-koncentráció, a PM2.5 szálló részecske, az káros illékony szerves vegyületek (VOC), a hőmérséklet és a páratartalom mérését, így átfogó képet ad a helyiség levegőjének állapotáról.
Heatit Z-Push Wall Controller (RAL 9010)
Heatit Z-Push Wall Controller (RAL 9010)
- Z-Wave 700
- 1/2/3 nyomógomb
- elemes működés
- S2 titkosítás
- System 55 méret
A Heatit Z-Push Controller Z-Wave 700-as, 1-2 vagy 3-gombpárral rendelkező, elemmel működő „távvezérlő” fali kapcsoló kialakítással. Kábelezést nem igényel, bár felszerelhető egy normál szerelvénydoboz fölé, mint bármely kapcsoló, konnektor, viszont akár ragasztással is rögzíthető...
MCO Home MH5-4A
MCO Home MH5-4A
- Z-Wave 800
- 4 csöves fan-coil vezérlés
- hűtés, fűtés, ventiláció
- páratartalom mérése
MCO MH5‑4A egy modern, falra szerelhető, érintőgombos termosztát, amelyet kifejezetten 4‑csöves fan‑coil rendszerek pontos és hatékony vezérlésére terveztek. A készülék folyamatosan méri a helyiség hőmérsékletét, és a beállított értékhez viszonyított eltérés alapján automatikusan szabályozza a...
frient Water Leak Detector
frient Water Leak Detector
- vízérzékelés
- elemes működés
- Zigbee
A Frient water leak detector víz által okozott károktól védheti otthonunkat. Az eszköz telepítését követően nem okozhat kisebb katasztrófát egy vízömlés, hiszen az érzékelő megfelelő időben jelez, és így lehetőségünk van megszüntetni a probléma forrását.
Aqara Presence Multi-Sensor FP300
Aqara Presence Multi-Sensor FP300
- mmWave 60 GHz + PIR
- Fényérzékelő
- Hőmérséklet szenzor
- Páratartalom szenzor
- Matter / Thread / Zigbee
Az Aqara FP300 egy korszerű, elemes jelenlétérzékelő, amely kétféle technológiát ötvöz: a 60 GHz-es mmWave radar a legapróbb mozdulatokat, például légzés vagy enyhe testmozgás is képes érzékelni, míg a PIR szenzor azonnal reagál a nagyobb aktivitásra. Ennek köszönhetően a...
Shelly Wave 2PM
Shelly Wave 2PM
- Z-Wave 800
- dupla relé
- fogyasztásmérés
- max. 16A összterhelés
A Shelly Wave 2PM egy Z-Wave 800-as dupla relé, amely két különálló áramkör vezérlésére képes. Ideális világítás, elektromos eszközök (pl. ventilátorok, konnektorok, elektromos radiátorok) távoli irányítására.
Aeotec Home Energy Meter 3 clamps (200A)
Aeotec Home Energy Meter 3 clamps (200A)
- Z-Wave 500
- egyszerű telepítés
- max. 200A fogónként
- 150m hatótáv
- 3 db fogóval
Az Aeotec Home Energy Meter egy áramfogyasztás-mérő, a Z-Wave hálózaton keresztül képes adatokat adni a felhasznált teljesítményről, a működési feszültségről, és az aktuális áramerősség nagyságáról a vezérlőközpontnak.
Nice Double Dimmer-Control
Nice Double Dimmer-Control
- 2 független világítási kör (csatorna)
- Fényerő-szabályzás
- Fogyasztásmérés (teljesítmény és feszültség)
- Z-Wave 800
- Automatikus kikapcsolás időzítő
A NICE Double Dimmer-Control egy kompakt, kétcsatornás fényerő-szabályozó modul, mellyel két önálló világítási kört vezérelhetünk egymástól függetlenül - ideális LED lámpákhoz, halogén izzókhoz és LED szalagokhoz. A modult fali kapcsoló mögé, szerelődobozba építve telepíthetjük, és appból,...
Heatit Floor Sensor NTC (6 m)
Heatit Floor Sensor NTC (6 m)
- hőmérsékletmérés
- egyszerű telepítés
- 6 méteres
A hőmérséklet-érzékelő 6 méter hosszú kábellel rendelkezik, így közvetlenül össze tudod kapcsolni Heatit eszközeiddel. A hőmérséklet mérési tartománya -10 és +60 ℃ között van.
Aeotec Z-Stick (GEN5 plus)
Aeotec Z-Stick (GEN5 plus)
- Z-Wave 500
- beépített akkumulátor
- USB csatlakozás
- nagy hatótáv
- széleskörű kompatibilitás
Az Aeotec Z-Stick (GEN5), egy Z-Wave USB-adapter, aminek segítségével bármilyen számítógépet (vagy Synology NAS-t) okosotthonközponttá lehet varázsolni. A beépített akkunak köszönhetően a nyomógombjával – akár számítógép nélkül is – párosíthatók Z-Wave eszközök.
Nabu Casa Home Assistant Voice
Nabu Casa Home Assistant Voice
- hangvezérlés magyarul
- WiFi-kapcsolat
- vonalkimenet (jack-aljzat)
- mikrofon és hangszóró
A Home Assistant Voice egy WiFi-s hangvezérlő modul, amely lehetővé teszi, hogy teljesen lokálisan irányítsd okosotthonod eszközeit hangvezérléssel – akár magyar nyelven is!
A feltüntetett ár ajánlott bruttó kiskereskedelmi ár!
Vásárolni a forgalmazóknál tudsz, itt...
