Újdonságok az Aeotectől

Az Aeotec több új termékkel is jelentkezik. A kínálatuk Z-Wave adapterrel, multiszenzorral, légminőség-érzékelővel és egy vezérlőközponttal is bővül. Ezek közül az utóbbira még egy kicsit várni kell, de a többi heteken belül megérkezhet hazánkba is. 

Aeotec

Aeotec MultiSensor 7 
Az elődjéhez (MultiSensor 6) hasonlóan a MultiSensor 7 is kitűnik a tömegből. Érzékelőivel képes a mozgás, fény, hő, páratartalom, UV-sugárzás és rezgések észlelésére, azonban a 700-as chipnek köszönhetően hosszabb elemélettartamot és nagyobb hatótávolságot biztosít. MicroUSB-n keresztül is biztosítható az áramellátása (nem csak elemről), ekkor jelerősítőként is működik. Támogatja a FLiRS technológiát, amely lehetővé teszi az eszköz felébresztését, ha éppen alvó állapotban van, így a vezérlőközpont parancsai azonnal célba érnek, illetve a központ bármikor választ kaphat a kérdésére.

Abban az esetben, ha gipszkarton falba vagy álmennyezetbe szeretnéd rejteni a Multisensor 7-et, továbbra is rendelkezésedre áll az Aeotec Recessor beépítőkeret.

Aeotec Z-Stick 7
A Z-Stick 7 a Gen5 Z-Stick összes funkcióját megtartva, de 79%-kal kisebb méretben érdemelte ki a világ legkisebb Z-Wave 700-as USB adaptere címét. Bármilyen, USB porttal rendelkező számítógéphez vagy külső adaptert használó vezérlőközpontokhoz is csatlakoztatható. Ha többet szeretnél megtudni a Z-Wave 700-ról, olvasd el korábbi írásunkat!

Aeotec aërQ
A Z-Wave 700-as, gombelemnél alig nagyobb érzékelő méri a levegő hőmérsékletét és páratartalmát, ezekből kiszámítja az aktuális harmatpontot (amely hőmérsékleten a felületen vízcseppként lecsapódók a pára), így figyelmeztet, a penész keletkezésének veszélyére. Az aërQ gombelemmel 2 évig is működhet. 

Aeotec AutoPilot
Az Aeotec első Z-Wave 700-as chippel rendelkező vezérlőközpontja kifejezetten profi okosotthon-kiépítők számára készült. Amint elérhetővé válik, jelentkezünk a részletekkel is. 

Aktuális Aeotec-kínálatunk: link...

.