Az Aeotec átvette a SmartThings-t a Samsungtól!

A SmartThings Inc. céget az USA-ban, Kaliforniában alapították 2012-ben. Az egyik tulajdonos, Alex Hawkinson hétvégi háza az előző évben közel 80 ezer dolláros(!) kárt szenvedett el, miután lefagytak és eltörtek a vízvezetékek. Ez volt a legfőbb inspiráció (vagy az utolsó csepp a pohárban? :), hogy távolról felügyelhető okosotthon-központtal kezdjenek el foglalkozni. 2012 szeptemberében közöségi finanszírozáson (Kickstarter) keresztül próbáltak pénzt szerezni az addigra már működő prototípus piacra dobásához. Ez a próbálkozás elég jól siketül, hiszen 250 ezer dollárt kívántak „összekalapozni” az első körben, és 3 millió folyt be decemberre. 2013 augusztusában így már kapható is volt az első vezérlőközpontjuk (SmartThings Hub V1), és év végére további 12,5 millió dollárt gyűjtöttek a kezdeti sikereket meglovagolva.

A SmartThings központja Z-WaveŸ és ZigbeeŸ (illetve természetesen HTTP-n elérhető) eszközök vezérlésére készült, egyedivé és sikeressé a szoftvere és a hozzá kapcsolt felhőszolgáltatások tették. A cél minél több eszköz illesztése volt, ehhez publikálták a fejlesztői környezetet, hogy gyakorlatilag bárki megírhassa egy-egy készülék csatlakoztatásához a kódot (plugin-t), és tetszés szerinti logikát hozhasson létre az okossá tett otthona vezérlésére. A SmartThings sikeressége a Samsungnak is feltűnt, amely jól érezte, hogy számos háztartási géppel, szórakoztató elektronikai eszközzel a kínálatában (no, és persze olyan konkurenciával ezen a területen, mint az Apple, Amazon, Google), nem maradhat ki az okosotthon-üzletből sem, így 2014 augusztusában – állítólag kb. 200 millió dollárért – felvásárolta az akkor még mindig csak 2 éves amerikai „startup”-ot.

A második generációs központ (SmartThings Hub V2) így már jóval erősebb hardvert, USB-csatlakozót, 10 órás működést garantáló belső elemeket, és persze Samsung logót is kapott. Elődjéhez képest már nem csak a SmartThings szerverén keresztül lehetett használni, a központ maga is képes volt bizony programok, automatizmusok lokális futtatására. A Samsung neve és tőkéje hatalmas segítség volt abban, hogy a szoftverfejlesztés töretlenül folytatódjon, de főleg abban segített, hogy minél több gyártó büszkén kirakhassa terméke csomagolására, hogy ez bizony SmartThings-kompatibilis. Így függetlenül attól, milyen protokollon, kapcsolaton keresztül és hogyan kommunikál egy készülék, garantáltan zökkenőmentesen integrálható a SmartThings központok alá, ha rendelkezik a SmartThings minősítéssel. Ez főleg a kezdő felhasználók számára nagy előny, hiszen a kicsomagolt és bekapcsolt új eszközt a SmartThings központjuk automatikusan megtalálja és irányítása alá vonja – mindegy, milyen gyártótól származik. Ráadásul, a Samsung maga is elkezdett SmartThings kiegészítőket, szenzorokat gyártani, illetve kompatibilissé tette bizonyos hűtőszekrényét, sütőjét, mosógépét, mosogatógépét, TV-jét, légkondicionálóját és a Galaxy Watch okosórát, ezzel is segítve a vezérléközpont és a márka terjedését. 

Samsung hűtőszekrény beépített androidos felülettel és SmartThings kompatibilitással,
így a SmartThings alkalmazás is futtatható rajta, akárcsak a gyártó TV-készülékein

Hogy még nagyobb részesedést érjen el az okosotthon piacán, a Samsung a SmartThings Hub V3 megjelenésekor csökkentette az árat! Igaz, az áramszünetet kivédő belső elemes/akkus biztonság eltűnt, és gyengébb lett a hardver is (pl. fele annyi RAM), de megjelent a WiFi, amely vezeték nélkül is lehetővé tette a központ beillesztését az otthoni számítógép-hálózatba:

Talán épp az új központ olcsósága lehetett az oka, de tavaly júniusban a Samsung bejelentette, hogy a SmartThings szoftverre (addigra talán már akár ökoszisztémának is nevezhetjük) szeretne koncentrálni, és kiszáll a hardvergyártásból. Szerencsére jó helyre került a hardver, mivel 2020 végére kiderült, hogy a Z-Wave kiegészítői révén az egyik legnagyobb gyártó, az Aeotec kapta meg Európát, Ausztráliát, Kanadát, az Egyesült Királyságot és az USA-t is – ezekre a piacokra ettől kezdve ők gyártják a SmartThings Hub V3-at, és majdani utódait is:

Sok konkrétumot még nem tudunk, de úgy tűnik, 2021 februárja óta a szoftver és a felhőszolgáltatások (és így az ezeket használó több, mint 63 millió vásárló) is az Aeotec-hez kerültek, azaz mintha teljesen átadta volna a Samsung a SmartThings márkát – bár lehet, a licenceket és jogokat megtartja, ami biztos, kiszámítható és rendszeres bevételt jelenthet neki. Akár hogy is van (vagy lesz), számunkra örvendetes tény, hogy az Aeotec portfóliója a SmartThings márkával is bővült, hiszen több éve jó kapcsolatunk van az Aeotec-kel, így a SmartThings termékeket (WWSTWorks With SmartThings) is forgalmazzuk mostantól Magyarországon. Kínálatunkban mától elérhető az immár az Aeotec által gyártott SmartThings Hub V3, a következő napokban pedig az Aeotec WWST termékei is felkerülnek oldalunkra. Ezek alapvetően Zigbee-s eszközök, így természetesen nem csak a SmartThings Hub-bal használhatóak, illetve elméletileg bármely Z-Wave-es szenzor és egyéb termék is használható a SmartThings Hub-bal is. Azon termékek listája, amelyek a „dobozból kivéve” azonnal és teljes körűen garantáltan használhatók a SmartThings központtal az Aeotec oldalán ITT találhatók gyártó szerint rendezve.

Ezen írásunk csak a bevezetője a SmartThings „ökoszisztémát” és aktuális termékkínálatot bemutató cikksorozatunknak. A következő napokban folytatjuk az eszközök és a kezelőfelület, programozhatóság bemutatásával, illetve folyamatosan feltesszük az újabb és újabb SmartThings minősített termékek adatlapját is a Termékek aloldalunkra. Egy ilyen újdonság pl. az Aeotec első kamerája: link... Fórumunkban megnyitottuk a SmartThings alfórumot – azok számára, akik a hozzáférést biztosító Távvezérlés.hu regisztrációs kártyával vásárolnak partnereinknél SmartThings központot –, itt tetszőleges témák indíthatóak, mi pedig igyekszünk mielőbb válaszolni majd a felvetett kérdésekre.

 

A SmartThings hivatalos weboldala: link...
Az Aeotec éppen megújuló weboldala: link...

.