Az okosotthon őrszeme: Aeotec Cam 360

Alapvetően a biztonságikamera-rendszer nem szerves része az okosotthonnak. A kamerák általában saját „központjukra”, a rögzítőre (NVR, NAS) csatlakoznak, és ennek az eszköznek a kezelőfelületén, szoftverén keresztül férünk hozzá az élő képhez és a felvételekhez is. Ettől függetlenül több lehetőségünk is van arra, hogy az okosotthon központja valamilyen szinten hozzáférjen a kamerákhoz, ha másért nem, akkor csak azért, hogy azok képét a saját felületén is elérhetővé tegye. De a kamerák által észlelt mozgásra kiváltott riasztás is az okosotthon tudtára adható. Léteznek azonban már kifejezetten az okosotthonhoz tervezett kamerák is, melyek között több szempontból is különleges a – nemrég még Samsung, most már Aeotec –  Cam 360. Mai cikkünk is szervesen kapcsolódik a korábbi SmartThings témájú írásainkhoz.
tovább a teljes cikkhez

A „legsmartabb dolog”: a vezérlőközpont

Előző cikkünkben bemutattuk a SmartThings történetét és jelenét annak apropóján, hogy a Samsung gyakorlatilag átadta okosotthon-rendszerét az Aeotecnek, így mostantól Aeotec Smart Home Hub a neve a SmartThings logós vezérlőközpontnak. Talán ennél is fontosabb következmény, hogy az Aeotec mostantól Zigbee-s termékeket is gyártani fog a Z-Wave-esek mellett. Így kisebb lakások, nyaralók automatizálásához még kedvezőbb árú megoldásokat választhatunk úgy, hogy nem kell lemondanunk a Z-Wave-nél garantált kompatibilitás által nyújtott biztonságról; mindegy, milyen szabvány szerint kommunikál egy okos eszköz, ha SmartThings logó van rajta, akkor a Smart Home Hub bizonyosan tökéletesen kezeli majd. Nézzük meg, mit is jelent ez a gyakorlatban!
tovább a teljes cikkhez

Az Aeotec átvette a SmartThings-t a Samsungtól!

Valószínűleg sokaknak ismerős lehet a Samsung SmartThings kifejezés, amely eddig a dél-koreai cégóriás okosotthon-„ökoszisztémájának” márkajelzése volt. Sok száz gyártó több ezer terméke kapta meg a SmartThings logót, jelezve, hogy garantáltan és könnyedén használható a Samsung vezérlőközpontjával. Ez több, mint 63 millió felhasználó számára meggyőzőnek is bizonyult, tehát egy igen sikeres megoldásról van szó. Mostantól azonban a SmartThings márka és szolgáltatások az Aeotec felügyelete alá kerültek, aminek köszönhetően további lendületet kapott a termékfejlesztés az eddig főleg Z-Wave kiegészítőket gyártó vállalatnál. Már kapható náluk a korábban Samsung logót viselő vezérlőközpont, és számos – elsősorban ZigBee-s – eszközük érkezik majd SmartThings logóval. Cikkünkben bemutatjuk a SmartThings eddigi történetét.
tovább a teljes cikkhez

Mik azok a modulok, és mire jók egyáltalán?

Az okosotthon-megoldások tartalmaznak központi egységet, érzékelőket, vezérlő egységeket, illetve kapcsolhatunk hozzájuk különálló rendszereket vagy hálózati eszközöket is – reméljük, ezzel nem mondtunk újdonságot oldalunk régebbi követőinek. A legkézzelfoghatóbb funkciókért, az otthonunkban lévő elektromos bezendezések irányításáért a vezérlő egységek, vagy más néven modulok (relék) felelnek. Cikkünkben bemutatjuk az egyik legismertebb gyártó, az Aeotec vezérlőmodul-kínálatát.
tovább a teljes cikkhez

Csak egy érintés, simítás. Vagy több

Mai cikkünkben egy minimalista megjelenésű érintőgombos távirányítót mutatunk be. Korábbi cikkeinkben írtunk már több fajta Z-Wave-es távirányítóról, így ha érdekel a téma vagy épp távirányítót keresel, írásunkban megtalálod az összes fontos infót, illetve a további linkeket. Kattints a teljes cikk eléréséhez!

 
tovább a teljes cikkhez

Új Aeotec eszközök Z-Wave 700-zal

Az Aeotec weboldalán feltűnt több, Z-Wave 700-as chipre épülő, ez év végére várható újdonság is. Mielőtt megnéznénk ezeket az „első fecskéket”, ismerkedjünk meg a jelenleg elérhető legújabb vezeték nélküli kommunikációs protokollal, a Z-Wave 700-al, más néven Gen7-tel. Vajon milyen előnyöket kínál a korábbi generációkhoz képest? Tavaly már hírt adtunk a Gen7 bejelentéséről, most, hogy sorra érkeznek az erre épülő eszközök (Heatit, Heltun, Aeotec), itt az ideje, hogy alaposabban is bemutassuk!
tovább a teljes cikkhez

Aeotec Range Extender 7: Z-Wave hatótávnövelés mesterfokon

 A vezeték nélküli technológia nagyméretű terekben, vastag falfelületek esetében okozhat jelátviteli nehézségeket. Éppen ezért az Aeotec létrehozta a továbbfejlesztett Range Extender 7 készülékét - egy egyszerű plug and play eszközt, amely tökéletesíti az otthoni Z-Wave-es automatizálási rendszereket.
tovább a teljes cikkhez

Aeotec radiátor termosztát: fűtés intelligens módon

A téli hidegebb hónapokban semmi másra nem vágyunk, mint meleg helyiségekre magasabb fűtésszámla nélkül. Az Aeotec radiátor termosztátot Németországban tervezték, hogy otthonának minden szobáját a megfelelő hőmérsékleten tartsa. Automatizálási intelligenciájának segítségével a helyiségeket optimálisan fűti fel, még a leghidegebb téli hónapokban is...
tovább a teljes cikkhez

Z-Wave S2: a biztonság új szintje

Z-Wave S2Érkeznek a Z-Wave Security 2 (S2) biztonsági protokollt támogató okosotthon eszközök. Erősebb titkosítás, alacsonyabb fogyasztás, gyorsabb működés – ezeket nyújtja az új protokoll, amelyre a gyártó fokozatosan átállnak a jövőben megjelenő eszközök esetében.
tovább a teljes cikkhez

Legyen okosotthonod része a LED-csík!

AEOTEC LEDA boltokat mára elárasztották az egyszerűen felszerelhető és energiatakarékos LED-csíkok, amikkel könnyedén egészíthetjük ki otthonunk világítását. Az AEOTEC újdonságával viszont már Z-Wave szabványon alapuló okosotthon rendszerünk részéve is tehetjük ezt a praktikus és/vagy dekoratív fényforrást.
tovább a teljes cikkhez

Így „okosítsd” motoros garázskapud

Napjainkban egyre elterjedtebbek a szekcionált, illetve billenő garázskapuk. Ha valaki egy ilyen vásárlása mellett dönt, biztos vagyok benne, hogy motoros nyitást is kér mellé, amennyiben az nem a csomag része. Az alábbi cikkben egy ilyen kapu vezérlését illesztjük az okosotthon központhoz Aeotec Garage Door Controller segítségével.
tovább a teljes cikkhez

Z-Wave-es újdonságok a 2016-os IFA kiállításon

IFA 2016: Z-WaveHogy értesüljünk a legújabb okosotthon-fejlesztésekről, idén is ellátogattunk a berlini IFA-ra, Európa egyik legnagyobb tech kiállítására, ahol már a piacra dobás előtt meg lehet ismerkedni a készülékekkel. Legyél képben te is a legfrissebb Z-Wave-es okosotthon eszközökkel!
tovább a teljes cikkhez

.