Takarékossági tipp: lámpák alternatív kapcsolása okosabban
Az alternatív kapcsolás talán az egyetlen villanyszerelési művelet, amit nem a hagyományos módon érdemes elvégezni, ha Z-Wave alapú okosotthonban gondolkozunk. De talán kevesen tudják, hogy akkor is megéri okos relét és párhuzamos kapcsolást alkalmazni, ha (még) nincs vezérlőközpontunk, mivel a hagyományos megoldáshoz képest olcsóbb, kényelmesebb és a szabályozható fényerő miatt még jóval áramtakarékosabb is lehet egy hosszú folyó, lépcsőház vagy bármely helyiség – ahol több helyről is szeretnénk kapcsolni a villanyt – megvilágítása.
Ha egy lámpát (illetve egyazon körön lévő lámpákat) szeretnénk két helyről is kapcsolni, alternatív kapcsolókra és alternatív kapcsolásra lesz szükségünk. Lehet olyan igény is, hogy akár 3, 4, 5, stb. helyről is kapcsolhassuk pl. egy folyosó lámpáit, amikor számos szoba nyílik erre a helyiségre. De egy 3 szintes ház lépcsőházában is általában minden szinten található egy-egy kapcsoló, melyek a teljes lépcsőházat megvilágító lámpákat kapcsolnak. Ilyen esetekben speciális váltókapcsolókat kell keresnünk a szerelvényeket (kapcsolókat, konnektorokat) gyártó cég kínálatában, és azokhoz való vezetékelést kell megvalósítani a kapcsolók között.
Több kapcsoló esetén ma már gyakran alkalmaznak úgynevezett impulzusrelés megoldást, amikor is egy relé kapcsolja a lámpákat, és tetszőleges számú kapcsoló (általában nyomógomb) csatlakozik a relé bemenetére. Olcsóbb a kábelezés, hiszen bármennyi kapcsoló egyszerűen párhuzamosan kötve egymás után fűzhető. Olcsóbb általában maga a kapcsoló is, hiszen nincs szükség speciális váltó és keresztváltó modellekre, és akár nyomógombokat is használhatunk billenő kapcsolók helyett, melyek előnye, hogy nem össze-vissza állnak a kapcsolók billenő gombjai a falon, attól függően, hogy a több kapcsoló közül legutóbb melyikkel váltottuk a világítás állapotát.
Míg szinte minden villanyszerelő, lakberendező, belsőépítész ismeri az impulzusrelék alternatív kapcsolásnál való felhasználását, sajnos kevesen gondolnak arra, hogy egy valóban okos relével még értékesebb – takarékosabb, olcsóbb, komfortosabb, jövőállóbb – megoldást nyújthatnának a lakás tulajdonosainak. Ja, és az okos relék elférnek a kapcsoló mögött is!
Vessünk egy pillantást pl. az Aeotec Nano Dimmer-re! Ez egy Z-Wave vezeték nélküli rendszerben (tehát nem Wi-Fi-n!) használható fényerőszabályzós relé, amely egy fali kapcsoló mögött, annak szerelvénydobozában helyezhető el. A meglévő kapcsolónkat a Nano Dimmer bemenetére csatlakoztatjuk, a lámpát pedig a megfelelő kimenetére. Működik akár nulla vezeték nélkül is (bal oldali ábra lentebb), csak a fázist használva, tehát akár egy régi kapcsoló mögé is beépíthető, nem gond, ha annó a villanyszerelő még nem húzta be a kapcsoló mögé a dobozba a nullát is:
Még akkor is, ha nincs okosotthon-vezérlőközpont (még) a lakásban, az Aeotec Nano Dimmer beépítés után azonnal használható tetszőleges számú, párhuzamosan kötött kapcsolóval. Ahogy a neve is mutatja, ez egy dimmer, azaz a lámpák fényerejének szabályozására is képes. Az előtte lévő kapcsolótól függően ez megvalósítható a nyomógombos kapcsoló nyomva tartásával, vagy akár egy kétgombos kapcsolóval, amikor is a fényerő fel/le utasítások két különböző gombtól érkeznek. Természetesen, maximálisan akkor tudjuk majd kihasználni a relé képességeit, ha egy Z-Wave-es vezérlőközponthoz csatlakoztathatjuk – legalább a finomhangolás idejére. Attól függően ugyanis, hogy hogyan van kiépítve a lakásunkban az alternatív kapcsolás (hagyomány módon, alternatív kapcsolókkal, keresztváltókkal, 2, 3, 4 vagy éppen 5 kapcsolóval, nyomógombosakkal vagy billenőkkel), a relé bizonyos belső paraméterei módosítandóak, amely módosítást egy vezérlőközpont tud elvégezni. De, ha pl. webshopból, nem pedig telepítőtől vásároljuk, és magunk szereljük be (villanyszerelési ismeretek nélkül erre nem biztatnánk senkit), kérhetjük eleve a számunkra szükséges beállításokkal együtt.
Az árammal való takarékosság éppen a relé fényerő-szabályozási képességéből fakad. Napszaktól és külső fényviszonyoktól függően bizonyosan nincs mindig szükség a maximális fényerőre. Ha sok lámpát kapcsolunk a folyosón, lépcsőházban, stb., hiába takarékos, LED-es minden égőnk, akár 100 Watt fölötti fogyasztás is könnyen elérhető. Sokan – pl. kisebb gyermek, vendég miatt – egész éjjel égve hagynak lámpákat a folyosókon, lépcsőházban, ami LED ide vagy oda; látható összeget eredményez a villanyszámlán mostantól. Legalább éjjel bizonyosan nincs szükség a maximális fényerőre, amikor pl. a WC-t keressük félálomban, sőt, kifejezetten „egészséges”, ha éppen csak annyi fény éri a szemünket, ami segít nem megbotlani, de nem ébreszt fel minket teljesen. Ha képesek vagyunk egy dimmer segítségével ilyen alkalmakkor mondjuk csak 5–10%-os fényerővel megvilágítani a helyiséget, töredékére csökkenthető az áramfogyasztás is.
A fenti ábrán két képernyőfotó látható a Samsung SmartThings mobilos távvezérlő alkalmazásból (ami magyar nyelven is használható), ahol éppen az Aeotec Nano Dimmert vezéreljük: bal oldalt 100%-os, jobb oldalt 25%-os fényerőt kérve. Egy fürdőszobatükör két oldalán lévő lámpákban van elhelyezve 2–2 darab LED-es égő. Ezek fogyasztása maximális fényerő mellett – mivel a Nano Dimmer a fogyasztást is méri – láthatóan 22,3 Watt. Sminkeléskor, borotválkozáskor – főleg este, amikor az ablakon sem jön be fény a fürdőszobába – szükség is van a maximális fényerőre. De egyéb alkalmakkor – pl. éjjel ha WC-re vagy inni jövünk, napközben egy fésülködés erejéig – tökéletesen elég a negyed fényerő is, amit 1,6 Wattos fogyasztással megkapunk! Ez közel 93%-os energiamegtakarítás eredményez! A képernyőfotókon még azt is láthatjuk, hogy amióta a tükörvilágítást az Aeotec reléje kapcsolja (annak beszerelése óta), összesen 10,4 kWh-át fogyasztott a két LED-es lámpa, ez az érték már egyszerűen forintosítható bárki számára.
Amint használunk már vezérlőközpontot is az ettől már valóban okossá váló otthonunkban, automatizálható a takarékosság is. Beprogramozhatjuk, hogy napszaktól vagy éppen a helyiségben mért fényerőtől függően milyen fényerővel kapcsoljanak fel a relére kötött lámpák. Természetesen, a fali kapcsoló gombjával bármikor módosítható a fényerő, de beállítható, hogy ha sötét van, akkor mindig jelentősen kisebb fény világítson a kapcsolóink megnyomására.
További segítség a takarékosságban, hogy szinte minden hasonló relé paraméterei között beállítható az is, hogy áramszünet után milyen állapotba kerüljön (amilyenben előtte volt / kikapcsolt / bekapcsolt). Így elkerülhető az – ami a billenőkapcsolókkal kialakított alternatív kapcsolásnál gyakori –, hogy áramszünetkor megnyomva a kapcsolókat olyan állásban marad a világítási kör, ami kapcsolja a lámpát. Az össze-vissza álló közös kapcsolók alapján nem tudjuk biztosan, hogy mi fog történni, ha mondjuk távollétünkben visszajön majd az áram. Az okos relénél beállítható, hogy minden esetben kikapcsolt állapotba kerüljön, ha vége az áramszünetnek, ha pedig vezérlőközpontunk is van, beprogramozható, hogy éjjeli áramkimaradás után kapcsoljon fel mégis a lámpa, ha egész éjjel szeretnénk világítani, nem pedig a kapcsolók vagy egy mozgásérzékelő alapján időszakosan használnánk az éjszaka folyamán.
Bizonyosan számos kérdés, kétség merült fel – főleg egy villanyszerelőben – a fentiek olvasása során, ezeket az alábbi kérdések-válaszok formájában megpróbáljuk gyorsan megválaszolni, eloszlatni:
Kérdés: Nekem már ki van kábelezve hagyományosan az alternatív kapcsolásom, működik a megfelelő alternatív kapcsolókkal. Mindezt megtartva beépíthetek-e egy okos relét, hogy kihasználhassam annak előnyeit? Elég lesz egy relé, vagy minden kapcsolóm mögé kell 1–1?
Válasz: Hogyne, ha van elég hely azon kapcsoló mögött a szerelvénydobozban (vagy ha nincs, akkor kimélyíthető), ahonnan a lámpához megy fel a fázisvezeték, akkor oda kell beszerelni az okos dimmert, és természetesen elég egyetlen egy, lényegtelen, hogy hány kapcsolód van. A kapcsoló számától függően bizonyos paraméterek módosítására szükség lehet a relében, ehhez legalább ideiglenesen (a paraméterek beállításának idejére) egy vezérlőközponttal is össze kell kötni.
Kérdés: Ha most tervezem az alternatív kapcsolás vezetékelését, milyen módszert válasszak?
Válasz: A fenti cikkünk alapján olcsóbb lesz a villanyszerelés (mert kevesebb kábelt kell a falakba építeni) és olcsóbbak lesznek vélhetően a kapcsolók is, ha párhuzamosan kötünk sima nyomógombos kapcsolókat. De ha árban mégis kedvezőbb a billenőkapcsoló, akkor nyugodtan választható olyan is mindenhová, az okos relék minden fajtára fel vannak készülve, az Aeotec még automatikusan is képes meghatározni, hogy milyen fajta kapcsolóink vannak.
Kérdés: Úgy tudom, nem minden égő fényereje szabályozható. Ilyen esetben is érdemes egy dimmer relét választani?
Válasz: Szerintünk feltétlenül. Választhatnánk egy sima Z-Wave-es relét is, ami nem fényerőszabályzós (pl. Aeotec Single Nano Switch), a fentebb leírt alternatív kapcsoláshoz teljesen megfelelő az is. Viszont árban minimális a különbség, de a fényerőszabályzós használható nulla vezeték nélkül is. Ha nincs ott a kapcsoló mögött a nulla, akkor nem is kérdés, hogy melyiket válasszuk. De attól függetlenül, hogy a jelenlegi égőink fényereje nem szabályozható (ez egyébként ez jellemzően csak bizonyos LED-es égőknél, illetve tápegységről üzemeltetett világítási körnél, kompakt fénycsőnél lehet így), miért ne vehetnénk legközelebb (ha mondjuk kiégtek a mostaniak) már fényerőszabályzós égőt helyettük? Bízunk benne, hogy cikkünk elolvasása után minél többen kifejezetten törekedni fognak arra, hogy szabályozható fényerőt használjanak mielőbb, a lakás minél több pontján.